Így emeld a fotózás árát

Ha kevés a fotós munkád (vagy többet szeretnél), elsőre az tűnik logikusnak, ha belemész az árversenybe, és a lehető legolcsóbban kínálod a szolgáltatásodat. Ez rossz ötlet. Semmiképp ne tedd, sőt mi azt mondjuk, emelj inkább árat. Ebben a cikkben elmondjuk, hogyan tudsz árral kitűnni, és úgy árat emelni, hogy azt örömmel fizessék ki az ügyfeleid.

Így tárold a fotóidat

Vannak örök Murphy törvények, igazságok: ilyen az is, hogy kétféle ember létezik: aki már ejtette bele a telefonját a Wc-be, és aki csak bele fogja ejteni. Ugyanilyen igazság az, hogy kétféle fotós létezik: az akinek már vesztek el fotói és azok akiknek el fognak veszni. Te melyik csoportba tartozol? Bármelyikbe is elmondjuk mit tegyél, hogy védd ki.