monus

Mónus Márton

Véletlenül csöppentem ebbe a fotós világba, megtaláltam apukám régi fényképezőgépét, amit azóta is használok, és még remélni sem mertem, hogy aztán ebből a hobbimból élhetek majd. Tanítottam OKJ-s képzésen a fotózás alapjait, részt vettem az ELTE Fotóklub megalapításában, szerepelt képem a Mai Manó Ház kiállításán és folyamatosan fényképezem különböző megrendelésekre is. De legnagyobb örömömet a street, illetve utazási képek készítésében lelem digitális és analóg technikával egyaránt. Emellett nagyon szeretek workshopokat tartani, hiszen mivel minden csoport más, így nem csak a diákjaim tanulhatnak tőlem, hanem közben én is sok új dolgot sajátítok el, mindezt remek hangulatban és oldott légkörben szabadon kísérletezve.